Az első részben kifejtettem, hogy Izrael egyoldalú, részrehajló, a tényeket figyelmen kívül hagyó bírálata antiszemitizmus, és a Magyar Nemzet online kiadásának (www.mno.hu) a gázai hadműveletekről szóló tudósításaival illusztráltam állításomat.

Ezt folytatva:

2008. január 8. "Libanonból kilőtt rakéták csapódtak Izrael északi részére" címmel tudósítanak, természetesen nem ítélik el, hogy a Izraelt újabb támadás érte.

"Éjszaka az izraeli hadsereg tovább bombázta az övezetet az egyiptomi határ mentén. A támadás célpontjai állítólag fegyvercsempész-alagutak voltak, de több tucatnyi lakóházat is találat ért, amelyekről az izraeliek azt mondták, hogy azok az alagutak bejáratát rejtik." (Kiemelések tőlem) Folytatódik "a zsidóknak aligha lehet hinni" manipuláció.

"Izrael tiltott foszforlövedékeket is használ a palesztinok ellen?" címmel arról írnak, hogy "Brit sajtóhírek szerint Izrael tiltott foszforlövedékeket is használ Gázában a palesztinok ellen." Izrael nem a palesztinok, hanem a Hamász ellen harcol. Valójában a foszfortartalmú gyújtólövedékek vannak betiltva, nem a füstképző lövedékek, amelyeket Izrael az MN által is elismerten használ. A HírTv feliratában egyébként már "meg nem engedett vegyifegyvernek" nevezték a lövedéket, hátha úgy még borzalmasabb.

Zord Gábor László a papíralapú kiadásban is megjelenő vezércikket írt "... cinkos, aki néma" címmel. Már a cím is azt jelzi, hogy aki nem ítéli el Izraelt, az bűnös. Miben is? A bombák által széttépett gyerekek képének felidézése a válasz erre.

Majd így folytatja: "Ugyanis a képlet rém egyszerű: a zsidó állam lakosságát fenyegetik ugyan a Hamász és társai rakétái, de ebből származó vesztesége minimális; a reakció viszont teljességgel aránytalan és fékevesztett, civilek százainak lemészárlásával." Az izraeli halálos áldozatok száma mihez képest "minimális"? Több százezer ember normális életének ellehetetlenítése, az állandó fenyegetettség egyáltalán nem számít  Zord Gábor Lászlónak.

"Önvédelemhez mindenkinek joga van, Izrael lézerrel lelőhetné a kilőtt Kasszámokat és aknagránátokat, de kommandósai is behatolhatnának az övezetbe, hogy célzottan likvidálják, foglyul ejtsék a rá kezet emelőket – miközben egy haja szála se görbül a szomszédban focizó palesztin kölyköknek és édesanyjuknak, segélyből tallózó édesapjuknak." Zord Gábor László, mint szakíró pontosan tudja, hogy sehol a világon nincs rendszeresítve ilyen lézerfegyver. Ami a célzott likvidálásokat illeti, a Magyar Nemzet azokat is elítélően tárta olvasói elé (pl. itt, itt, itt és itt), mint ahogy a merénylők beszivárgását meggátoló biztonsági falat is (2004. február 3-án "karikatúrát" jelentettek meg (Léphaft Pál rajzolta), amely egy nagy Dávid-csillagot ábrázol: egyik sarka háromoldalú téglafal, benne a cionista börtön szerencsétlen befalazott áldozata, egy palesztinkendős férfi.). Izrael nem tud olyat tenni, hogy az megfeleljen az MN kényes ízlésének.

"Ha Obama – késve ugyan – ma rádörögne Izraelre, életek százait menthetné meg. Ha hatalomra kerülve a helyére tenné ezt a kis közel-keleti államot (például segélycsökkentés, nukleáris leszerelés), NATO-erők küldését kezdeményezné Gázába és Ciszjordániába, akkor bizonyos, hogy közel-keleti százmilliók jövőjét tehetné békésebbé." Tegye már valaki helyére ezt a kis közel-keleti államot! Különben a "százmilliók" (csak az arabok lehetnek) jövője nem lesz békésebb, hiszen a békét kizárólag Izrael veszélyezteti.

Január 12: Lovas István sajtószemléjében Mordeháj Elijáhu volt szefárd főrabbi Olmert miniszterelnöknek küldött levelét ismerteti, a Jerusalem Post nyomán. "Elijahu azt a döntését közölte, hogy „semmiféle erkölcsi akadálya nincs polgárok válogatás nélküli megölésének” Izrael gázai akciója során." A levelet hellyel-közzel értelemszerűen idézi Lovas. Csak két tényt nem említ meg: a vallási vezető véleményét az izraeli politikai és katonai vezetés teljesen figyelmen kívül hagyta (ugyanis a zsidó életek veszélyeztetése miatt Elijáhu ellenezte, hogy katonák hatoljanak be Gázába), valamint azt az apróságot, hogy a Jerusalem Post 2007. május 30-i cikkét idézte. Hogy miért kelti azt a látszatot, mintha aktualitásról lenne szó, azt csak ő tudja.

"Ez ugyan nem fideszes vagy zsidó ügy - több annál. Mindenkit érint. Azt mutatja, hogy a politikusok és a média összejátszásával létrejövő virtuális valóság milyen távol áll a valódi valóságtól.

"Az SZDSZ szerint megengedhetetlen cinizmus, ha valaki az emberi méltósághoz való alapjog elé helyezi a tulajdonhoz fűződő jogot. Gyurcsány Ferenc blogjában fakadt ki amiatt, hogy Sólyom László nem írta alá a távoltartásról szóló törvényt. Az államfő szerint a jogszabály alkotmányellenes." (Index)

"Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint úgy tűnik, hogy a köztársasági elnök a családot fenyegető, bántalmazó vagy rettegésben tartó férj jogait erősebbnek tartja, mint azokét, akiket rettegésben tart. ... A törvényt előterjesztő SZDSZ szerint, ha a törvényt alkotmányellenesnek minősítik, akkor több százezer ember kénytelen továbbra is rettegésben élni." (RTL Klub híradó, 2009. 01. 06.)

Ha valaki elolvassa a köztársasági elnök indítványát, a következő derül ki belőle: a rendőrjárőrnek adott esetben abban kellene állást foglalnia, hogy a "bántalmazó" követett-e el a gondnokkal (gyámügyi gondnok, nem házmester...) szemben a szexuális önrendelkezéshez való jogot ismétlődő jelleggel, rendszeresen veszélyeztető mulasztást, vagy - másik példa - együttélés nélkül bensőséges kapcsolatban álló személyek között e kapcsolat fennállása során vagy az után történt-e a lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztető tevékenység.

Mindezt akkor, amikor egy másik törvény határozottan állítja, hogy a családon belül előfordulható, emberileg és jogilag elítélhető cselekményeket a Btk 26 tényállása teljeskörűen felöleli.

Ezért állíthatta a köztársasági elnök, hogy a tervezett törvény gumijogszabály, túl tágan értelmezhető, és az amúgy máshol teljeskörűen felsorolt és szankcionált jogsértések gyanúja sem kellene ahhoz, hogy valakit kitilthassanak a lakhelyéről.

A köztársasági elnök indítványát nyilván sokkal kevesebben olvassák, mint ahányan a sajtóból arról értesülnek, hogy az SZDSZ szerint Sólyom a magántulajdonhoz való jogot szegény megvert családanyák joga elé helyezi.

Izrael részéről a béke egyértelmű és megkerülhetetlen feltétele a palesztin terrorizmus megfékezése. Véleményem szerint nincsen olyan palesztin tényező, amelyik valóban képes lenne megfékezni a terroristákat, miközben kétséges, hogy megvan-e ehhez egyáltalán az akarat. (Megjegyzem, hogy az a véleményemmel ellentétes feltételezés, hogy a palesztin vezetésben megvan a képesség a terroristák megfékezésére, még lesújtóbb képet ad a Palesztin Hatóságról.) Abbasz kétségtelenül tett ilyen ígéreteket, de ez lehet taktikai húzás is a palesztin vezetés részéről. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Abbaszt kifejezett amerikai nyomásra választották meg, tömegtámogatása elenyésző, különösen Arafatéhoz képest. Arafat még ezt a gyenge miniszterelnököt is sokallja, folyamatos hatásköri vitákban áll Abbasszal. Nyugtalanító, hogy a hét fegyveres palesztin biztonsági szolgálat közül ötnek a felügyeletét Arafat magánál tartotta, miközben összesen háromnak volna szabad megmaradnia az útiterv szerint, mind a háromnak a miniszterelnök felügyelete alatt.

A palesztin terrorizmus forrása és jellege

Szükségesnek tartok egy kitérőt a palesztin terrorizmusról. A magyar és a nemzetközi média által felkínált kép véleményem szerint olymértékben hamis és megtévesztő, hogy a politikusokat is gyakran akarva-akaratlanul tévútra viszi. A bal- és jobboldali médiában egyaránt teljesen általános beállítás szerint mintegy palesztin népi felszabadító mozgalom harcol Izrael ellen, a gyarmati felszabadító mozgalmak és minden korábbi elnyomás elleni harc szellemi örököse. Ez a hamis kép szerint felszabadító mozgalom marxistább vagy nacionalistább, illetve radikálisabb és mérsékeltebb frakcióit az egész palesztin nép törekvéseit kifejező, egyszerre mérsékelt és harcedzett PFSZ fogja többé-kevésbé össze, amely egyedül alkalmas a palesztin államiság megteremtésére. A terroristák vagy nem is terroristák, csak elkeseredett radikálisok, vagy pedig terroristák ugyan, de mint ilyenek egy legitim mozgalom sajnálatosan, de érthetően a szélsőségesség irányába elcsúszott tagjai, akik, ha a palesztin nép általános követelései megvalósulnak, nyilván el fognak jelentéktelenedni és maguktól leteszik a fegyvert.

A „palesztin nép” autonómiatörekvései történetileg nem tekinthetnek vissza hosszú múltra. Az egykori Palesztinában élő arabokról és leszármazottaikról van szó. Az ENSZ határozatát ellenezve az itt élő arabok meg akarták akadályozni Palesztina felosztását zsidó és arab részre. A háborúskodásban – különösen Izrael Függetlenségi Háborújában – vereséget szenvedtek. A szülőföldjükről elűzött arabokat a környező arab államok nem fogadták be, integrációjukra nem adtak lehetőséget, hanem menekülttáborokban telepítették le őket, ezzel határozatlan időre fenntartva az Izraellel szembeni ellenségességet, elkeseredettséget és nyomort. Kézenfekvő az analógia, hogy mi történt volna, hogyha ezekben az években, a II. Világháború végén Németország nem fogadja be a Csehszlovákiából és Lengyelországból elűzötteket, hanem a határ mentén menekülttáborokba telepíti őket le, vagy említhetnénk a Szlovákiából áttelepített magyarokat is. A mai palesztin terrorcselekmények morális igazolása semmivel nem áll erősebb lábakon, mintha egy szudétanémet felrobbantana egy bevásárlóközpontot Prágában, vagy egy húszéves budapesti egyetemista, akinek a nagyapja még Kassán járt iskolába, felrobbantaná magát egy pozsonyi buszon.

A zsidó települések, illetve a későbbi Izrael elleni támadások nem „palesztin”, hanem arab zászló alatt történtek, már a kezdetektől szíriai és egyiptomi, később jordániai támogatással. A palesztin ellenállás tehát a kezdetektől fogva arab országok bel- és külpolitikájának a függvénye volt, és részben ezen az áttételen keresztül, részben közvetlenül kapcsolódott az Egyesült Államok és a Szovjetunió szembenállásához. A frontvonalak annyiban hamar kialakultak, hogy a kezdeti támogatás után a Szovjetunió eltávolodott Izraeltől és az arab nacionalizmust támogatta, amely szembefordult az egykori protektorral, Nagy-Britanniával és az új világhatalommal, az USA-val. Így hamar eljutottak a szovjet fegyverek az Izraelt megsemmisíteni kívánó arab országokhoz és rajtuk keresztül a palesztin fegyveres mozgalmakhoz. A palesztin terrorizmus az 1967-es arab vereség után megalapított, marxista Népi Front Palesztina Felszabadításáért „találmánya”. Célja az volt, hogy a konfliktust átvigye Európába, és civilek elleni támadásokkal a lehető legnagyobb sajtónyilvánosságot teremtse meg a palesztin ügynek. Ezt repülőgép-eltérítésekkel sikerült is elérni. A szervezetnek Jordániában és Libanonban voltak kiképzőtáborai. Itt nincs hely a terrorizmus története részletes kifejtésének, csak azt akartam illusztrálni, hogy már a kezdetektől kezdve nem autonóm függetlenségi mozgalomról van szó. Ellenkezőleg, a világpolitikai helyzettől és külföldi államok támogatásától függ a terrorista infrastruktúra fenntartása. Többezer ember kiképzése, fegyverben tartása, ellátása, irányítása több ország területén, átjuttatása a határokon nem egy „népben gyökerező mozgalom” teljesítménye, mint ahogy nem is volt az soha a történelemben. A finanszírozás, a fegyverbeszerzés, a kiképzőtáborok fenntartása, a felderítés, az elhárítás, a műveleti tervezés, a hamis okmányok folyamatos beszerzése és cseréje állami hatóságok, köztük titkosszolgálatok együttműködését követelik meg.

Míg a média valamiféle olcsó partizánromantikából, Dávid és Góliát-küzdelemből indul ki, elfelejti, hogy a II. Világháború partizánjai mögött is állami hadvezetés és logisztika volt. Így a terrorizmus is mindig állami terrorizmus. Az európai kommunizmus összeomlása és a Szovjetunió felbomlása után új támogatók után kellett nézni. Az iszlám fundamentalizmus ezzel párhuzamos megerősödése, a növekvő Amerika-ellenesség és az arab országok közötti belső ellentétek mentén jöttek létre az új utánpótlási vonalak. A palesztin terrorizmus jelenleg a szíriai és iráni támogatás miatt tud fennmaradni, és ezért elsősorban ezeknek az országoknak az érdekét kell szolgálnia. Libanoni, jemeni és szaúd-arábiai hivatalos-félhivatalos segítség is alapos okkal feltételezhető. A palesztin terrorizmus sok embernek megélhetést, társadalmi státuszt, életcélt ad egy gazdaságilag nagyon nehéz helyzetben lévő területen, ahol a közigazgatás is csak külföldi segélyekből tud fennmaradni. Ezért nem áll a palesztin vezetés hatalmában leállítani a merényleteket. A béke csak akkor képzelhető el, ha az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség elegendő nyomást tud gyakorolni ezekre az államokra, hogy hagyjanak fel a terrorizmus támogatásával. Külön probléma, hogy a palesztin oktatási rendszerben és médiában a bölcsőtől a sírig folyik a zsidóellenes indoktrináció, és generációk kellenek ennek kiheveréséhez. Súlyos félreértés az is, hogy a terroristák hajlandóak letenni a fegyvert, ha létrejöhet a palesztin állam.

Izrael a magyar médiában, különös tekintettel a jobboldal sajtójára

Már többször kárhoztattam a média szerepét az izraeli-palesztin háborúság aspektusainak tálalása miatt. Alapvetően Tatár Györggyel értek egyet, aki a következőket írta „A palesztin jelmez” című tanulmányában: „a honi (és persze nemcsak a honi) liberális sajtó és a szélsőjobboldali, antiszemita sajtó között tökéletes összhang van abban a tekintetben, hogy a Közel-Kelet véres konfliktusának kizárólagos előidézője és fenntartója Izrael. A liberálisok szerint Izrael ezt nem a létezésével, hanem érthetetlenül intranzigens és hajthatatlan politikájával éri el, a szélsőjobb szerint szintén, ám ezt a politikát elválaszthatatlannak tartja Izrael létezésétől. Nehéz ellenállni annak a benyomásnak, hogy a liberális oldalt ugyanennek a következtetésnek a levonásától pusztán valami, a holokauszt által hátrahagyott félszegség tartja vissza.”

Az írott és elektronikus média sokkal nagyobb terjedelemben és együttérzéssel szól a palesztin civil áldozatokról, mint az izraeliekről. A palesztin áldozatok az állig felfegyverzett, kvázi népirtó „állami terrorizmus” áldozatai, míg az izraeli civil halottak egy végsőkig elkeseredett, kis védtelen nép szabadságharcának sajnálatos melléktermékei. A baloldal és a jobboldal sajtója abban különbözik, hogy a jobboldal sajtójában ez a beállítás tudatos és mint ilyet sulykolják, míg a baloldali sajtóban inkább másodlagos, az ismert „emberi jogi” beállítottságból fakadó.

A nagyközönség részére egyetlen „valóság” létezik, a média által teremtett látszat. Ezért kicsit bővebben, példákon át szeretném megvilágítani mondandómat: a Népszabadság május 2-i számában a következőket írta: „Tizenkét palesztint – köztük egy kisgyermeket – lőttek agyon izraeli katonák, miután behatoltak Gáza város keleti részébe. Az AFP hírügynökség palesztin biztonsági forrásokra hivatkozó jelentése szerint legalább tíz izraeli harckocsi és harcjármű tüzérség és helikopterek támogatása mellett hatolt be a palesztin hatóság fennhatósága alá tartozó területre. Szemtanúk szerint a katonák tűzpárbajt vívtak palesztin fegyveresekkel. Az összetűzésben legalább 15 palesztin megsebesült, közülük kettő súlyosan. Az izraeli katonák egy házat leromboltak.” A cikk még megemlíti a legutóbbi Tel-Avivi merényletet.

Ma már nem nehéz utánanézni az Interneten, miről is tudósított az AFP: három, terrorcselekmények elkövetésével gyanúsított Hamasz-tag elfogása érdekében indította az akciót az izraeli hadsereg. (A Hamasz vállalta magára a három halálos és hatvanöt sebesült áldozatot követelő Tel-Avivi merényletet. Mivel a Palesztin Hatóság az oslói egyezményben vállalt kötelezettsége ellenére nem tartóztatja le a területén bujkáló terroristákat – Izrael másképp nem tudja elfogni a területén polgári személyek ellen elkövetett terrorcselekmények szervezőit és tetteseit.) A keresett terroristák 15 órán át tartó ostrom ellenére nem adták meg magukat, és más palesztin fegyveresek is a védelmükre keltek. Az izraeli hadsereg evakuálta az épületben rekedt polgári személyeket, majd miután számtalan fegyvert és robbanóanyagot találtak, ezt az épületet robbantotta fel. A Reuters jelentése szerint a kétéves kisgyermeket akkor érte a végzetes találat, amikor az ablaknál állt a tűzpárbaj alatt.

A Népszabadság „tudósításából” éppen csak az nem derült, ki, mit kerestek az izraeli katonák Gázában, miért lövöldöznek és robbantgatnak, kik a palesztin áldozatok, és miért esik áldozatul egy kisgyerek. Ehelyett azt a látszatot kelti, mintha az izraeliek ötletszerűen benyomulnának a Palesztin Autonómia területére, tüzet nyitnának békés civilekre és gyermekeikre, akiket palesztin „fegyveresek” igyekeznek megvédeni, majd még értelmetlenül pusztítanák is a palesztin javakat.

A Magyar Nemzet 2003. május 7-i számában a béketervet kommentálják:

„A lényegi kérdéseket nem rendezi a béketerv, így a palesztin menekültek visszatérését nem engedélyezi, és Jeruzsálem státusa is kérdéses.” Valójában az útiterv a rendezés harmadik szakaszában tárgyalásokat irányoz elő éppen ezeknek a kérdéseknek a rendezésére. Érdekes, hogy csak a palesztin követeléseket tekinti a kommentátor, Sitkei Levente „lényeginek”. „A reformer Abbász ugyanis letörné a fegyveres szervezetek erőszakcselekményeit (ez az útiterv egyik fontos eleme), befejezné az intifádát, s befolyásos minisztertársaival együtt kész az érdemi megbeszélések lefolytatására. Izrael nem ilyen készséges, inkább eredményeket vár: legyen csend, nyugalom, béke, akkor lehet beszélni a megszállt területeken fekvő palesztin „autonóm” területeken szolgálatot teljesítő katonaság kivonásáról. A retorika semmit sem változott a legsötétebb időszakhoz képest. Igaz, a politikusok sem sokat változtak, ugyanaz a szélsőséges izraeli kormány várja a palesztinok lefegyverzését, amely ellen a felkelés 2000-ben kitört.” 2000-ben valójában Ehud Barak volt hatalmon, aki példátlanul sok engedményt tett a palesztinoknak – egészen a belpolitikai támogatottsága teljes felmorzsolódásáig, ami a békekezdeményezéseire adott terrorista válasz miatt következett be. Sitkei ezután még hiteltelennek nevezi az izraeli vezetést, Ariel Saront pedig véreskezűnek. A Magyar Nemzet cikkírója szerint a terroristák „fegyveres szervezetek”, a polgári lakosság ellen elkövetett robbantásos merényletek „erőszakcselekmények”. Ha az izraeli vezetés éppen azt várja el a palesztin miniszterelnöktől, amit Sitkei szerint az maga is tenni készül, akkor a „legsötétebb időket” idézi fel, és hiteltelen. Saron „nem készséges”, pedig tudjuk, tárgyalni akar Abbásszal. Izrael biztonsági érdekei nem érdemelnek figyelmet. Sitkei semmilyen rációt nem tud felfedezni abban, hogy a katonaság visszavonásáról akkor lehet szó, ha a Palesztin Hatóság akarja és képes is egyedül megfékezni a terroristákat. Saron „véreskezű” (nyilván a Szabra és Satila menekülttáborokban elkövetett vérengzések miatt, amelyeket neki szokás felróni, noha keresztény arabok követték el). Arafatról egy rossz szó nem esik.

A 2003. május 8-i számban Szentesi Zöld László a terrorizmust a következőképpen definiálja: „A történelem tanúsága szerint az aktuális terrorista az a személy, aki fegyveres tevékenységet fejt ki a győztes ellen. Ez a meghatározás már csak azért is pontos, mert a terrorizmussal vádolt személyek meghatározását a XX. században minden esetben a többségi nemzetek, nagyhatalmak, a központi államhatalom képviselői terjesztették ki általános érvényű megfogalmazássá.” Ezek szerint nem az a terrorista, aki egy társadalom meggyengítése érdekében válogatás nélkül igyekszik minél több fegyvertelen civilt megölni. Nem attól terrorista valaki, hogy ezrek halálát okozva irodaépületeket dönt romba, vagy bevásárlóközpontokat és autóbuszokat robbant fel: a „nagyhatalmak” bélyegzik terroristának, pedig ő csak a győztes ellen „fejt ki fegyveres tevékenységet”.

A Magyar Demokrata 2003/13. számából: „Bush valóban az az elnök, akiről azok álmodtak, akik ténylegesen irányítják az Egyesült Államokat: műveletlen, szellemileg hátrányos helyzetű, anyagi téren mohó és korrumpálható, viszont kellőképpen egyszerűnek látszó és mégis képernyőképes, vagyis a hasznos idióta mintapéldánya. Annyira azonban nem korlátolt, hogy ne ismerné fel saját legelemibb érdekeit. Nyilván ezzel magyarázható az Izraellel és a zsidóüggyel szemben korábban hagyományosan ellenséges Bush látványos színeváltozása, ami az amerikai belpolitika legjelentősebb aktuális fordulata. Idősebb Bush Izrael-ellenesnek számított, külügyminisztere, James Baker pedig egyenesen kijelentette: "Fuck the Jews! They don’t vote for us anyway!" (ami némileg finomított fordításban azt jelenti, hogy "fütyülök a zsidókra, úgysem szavaznak ránk"). A Republikánus Pártot többé-kevésbé ugyancsak ellenségesnek tartották ügyükre nézve az amerikai zsidó közösségek. Emlékezetes, hogy amikor az ifjabbik Busht Al Gore ellenében elnökké választották, az izraeli és amerikai zsidók nyugtalanságuknak adtak hangot, tudván, hogy a texasi olajlobbihoz tartozó Bush-klán ezernyi szállal kötődik az arabokhoz. De azután jött a szeptember 11-ei "istencsapása" és valamennyi elődjéhez képest hirtelen Bush lett Izrael legfanatikusabb támogatója.”

„…amíg 1945 egyeseknek felszabadulás, másoknak a rabság kezdete, amíg 1956 egyeseknek még mindig ellenforradalom, amíg az arabok terroristák és az izraeli gyilkosok hõsök,…”

A példákat nem szaporítva, Izrael egyoldalú, ellenséges beállításban jelenik meg a médiában. Néhány csaló befektető (zavaros ingatlan- és üdítő-ügyek), társadalmilag haszontalannak tekintett befektetési ágak (plázák) jelennek még meg Izraellel és az izraeli-magyar kereskedelemmel kapcsolatban. Izrael életéről nagyon keveset lehet megtudni, és elenyésző a hivatkozás az ott élő magyarokra. Őket a jobboldal nem tekinti határon kívüli magyarnak.

A jobboldalnak sajátos a viszonya a jobboldali médiával. A baloldali médiát rendkívül kritikusan szemlélik, a baloldali médiamunkásoknál azonnal észreveszik a manipulatív szándékot. A megélhetési törleszkedést, a baloldali pártok, a baloldali kormány elvtelen kiszolgálását evidensnek tartják, felróják a pártállami múltat. Ugyanakkor a jobboldali médiával szemben semmilyen, akár enyhe vagy belső kritika sem létezik. A jobboldal politikusainak állítólag semmilyen ráhatásuk nincsen a jobboldali médiára, a jobboldali újságírók teljesen függetlenek, de szükség sincs arra, hogy bárki beleszóljon a munkájukba. Ami ott megjelenik, az nem a jobboldal felelőssége.

Ez a kép több okból hamis: először is, a jobboldali újságírók is elő akarják segíteni a jobboldal választási győzelmét, ezért nyilvánvalóan nem akarnak szembekerülni a jobboldal politikusaival. Másodszor, senki nem hiszi el, hogy a jobboldal vezetőinek nincs ráhatásuk arra, hogy mi jelenik meg a jobboldalon, ezért a jobboldal politikusai a közvélemény előtt mindenképpen felelősek a jobboldali sajtó stílusáért és tartalmáért – ha óvakodnak beleszólni, akkor azért. Harmadszor, ha a baloldali média manipulációs képessége és szavazótábor-összetartó ereje vitán felül áll, akkor ugyanez érvényes a jobboldalira is. A jobboldal politikusai foglyaivá válhatnak annak a magát megvalósító látszatnak, hogy a szavazótáboruk ugyanolyan egyoldalú és radikális, mint a sajtójuk. Ezzel viszont az egész magyarországi jobboldali politika kerülhet tévútra. A mai jobboldali sajtó a belpolitikában keményen antikommunista, a külpolitikában viszont az Új Baloldal antiglobalista, antiimperialista, anticionista, Amerika- és Izrael-ellenes nótáját fújja, anarchista-McDonalds-romboló beütéssel. Akik belföldön konzervatív szellemben a törvényes rend megerősítését, az állampolgári fegyelmet tartanák kívánatosnak, külföldön a vörös Che-Guevarás zászlók alatt masírozó, Molotov-koktélokat hajigáló, rendőrverő tüntetőkkel értenek egyet. Ezzel a magyar jobboldal eltávolodik a nyugat-európai kereszténydemokrata jobboldal fővonalától, és egy sajátos, posztkommunista-provinciális-populista stílust vesz fel. Meggyőződésem, hogy a magyar jobboldali választó nagyon szívesen azonosulna a nyugat-európai kereszténydemokrata értékekkel – ha azt kínálnák fel neki, mint a jobboldali táborhoz tartozás szellemi tartalmát! Ehelyett zavaros ideológiai egyveleget kap, ami már a jobboldal mértékadó értelmiségi köreit is egyre jobban zavarja, nem beszélve azokról, akik 2002-ben balra szavaztak, és akiket vissza kellene hódítani… Ha valaki ennek hangot ad, a legkevesebb, hogy a baloldallal való összejátszás vádját hozza a fejére.

Az izraeli jobboldal véleménye a jobboldali sajtóban elfogadhatatlannak van feltüntetve, szemben az izraeli vagy palesztin marxisták véleményével. A nyugat-európai polgári jobboldal Izrael-barát. Számukra az a fajta Izrael-kritika, ami megjelenik a magyar jobboldali sajtóban, már gyanús, Amerika számára pedig több mint gyanús. Véget kellene vetni annak a gyakorlatnak, hogy felelős politikusok helyett magándémonaikkal viaskodó publicisták adják meg a jobboldali külpolitika alaphangját, mert óriási károkat okoz, a hozadéka pedig nulla. Magyarországnak és azon belül a jobboldalnak semmilyen elszámolnivalója nincsen Izraellel. Minél tovább tesznek úgy a jobboldal politikusai, mintha semmi közük nem volna a jobboldali sajtóhoz, annál jobban azonosítani fogják őket vele; ez pedig könnyen kiszámíthatóan nagyarányú haiderezéshez, antiszemitázáshoz fog vezetni a választások közeledtével bel- és külföldön, bizonyítékul pedig a sajtóból veszik majd az idézeteket. Jobb volna ezt elkerülni.

Máshol már részletesebben írtam a véleményem szerint a legnagyobb károkat okozó hibáról, az antiszemita megnyilvánulásokkal szembeni érzéketlenségről. Nem világos számomra, hogy a parlamentben és a sajtóban dokumentálhatóan elhangzott antiszemita kijelentésekre miért nem érkezett határozott válasz a kormány és a Fidesz részéről, amikor pl. az FKGP ezt minden további nélkül megtette. Akár a balliberális elhatárolódási felszólítások miatti dac, akár a jobboldali térfélen szavazatmaximálási törekvés volt mögötte, a visszájára fordult, kontraproduktívnak bizonyult. Arra gondolni sem merek, hogy senki nem értette, mitől is kellene elhatárolódni.

A Fidesznek különösen a Likuddal, kisebb mértékben a Sinujjal volna érdemes élénk pártközi kapcsolatokat fenntartani, az ideológiai közelség okán. Ehhez persze nem ártana, ha a Likud nem mint a zsidó nácizmus képviselője szerepelne a jobboldali sajtóban.

Akinek nincsenek közelebbi ismeretei a zsidó kollektív tudatról, annak a számára meglepő lehet a konfliktusok egyik forrása: a zsidókat ért egyik legnagyobb trauma, hogy a magyar nemzet, amelyhez tartozónak érezték magukat generációk óta, 1944-ben kivetette őket magából. A magyar közigazgatás tevékeny szerepet vállalt a deportálásokban, a szomszédok, munkatársak pedig kíméletlenül elfoglalták a „felszabadult” helyeket és vagyont. A szimbolikus visszafogadás máig nem történt meg. Innét ered a sokat kárhoztatott „túlérzékenység”, illetve az antiszemitizmus vádjának a kihasználhatósága és indulati töltete. Ez a magyarázata annak a logikailag nehezen magyarázható jelenségnek is, hogy Kertész Imre inkább érzi otthon magát Németországban, mint Magyarországon, illetve, hogy Berlinben nagyobb biztonságban érzi magát, mint Budapesten. Tényszerűen Berlinben nagyobb a veszélye, hogy atrocitás éri zsidósága miatt. Németországban viszont a hetvenes években megtörtént az önvizsgálat, a szembenézés a múlttal. Az értelmiség és a politikusok összefogásával átformálódott a nyilvánosság, ami magába foglalta a zsidóság szimbolikus visszafogadását is. Németország nagy erőfeszítéseket tett a németországi zsidó közösség és kultúra újraélesztésére, egészen addig, hogy az Oroszországból emigráló zsidók letelepedését komoly kedvezményekkel segítették .

Külön nehezíti a helyzetet, hogy meggyőződésem szerint az ország nem képes szembenézni a holokauszttal addig, amíg nem nézett szembe a kommunizmus pusztításával és következményeivel. Ez a trauma a közelebbi, és ha nem is követelt annyi halálos áldozatot, az egész ország volt az áldozat. A nehézségek ellenére mégis egyszer rá kell lépni erre az útra. Nem lehet egészséges a társadalom a múlt feldolgozása nélkül. A „zsidókérdésben” történő megbékélés példája lehet a „kommunistaügyben” történő megbékélésnek. Végül is sok szempontból hasonló feladatokról van szó. Meg kell tudni, mi történt valójában, a bűnöket a lehető legszélesebb konszenzussal bűnnek kell nevezni, az áldozatokat áldozatnak. A fájdalmat és az együttérzést szimbolikus és közösségi szertartásokkal lehet átélhetővé tenni.

1.) Ki kell dolgozni a nemzetközi joghoz és elvárásokhoz illeszkedő koncepciókat a még nyitott kérdések (műkincsek, biztosítások, történelmi kutatás) lezárásához.

2.) Közeledik a II. Világháború befejezésének 60. évfordulója. Ez jó alkalom volna arra, hogy a II. Világháború máig élő hatásaival és következményeivel szembenézzünk, és a lehető legszélesebb rétegek számára elfogadható, történészi szemmel is hiteles kép alakuljon ki, ami részévé válhat a közös társadalmi tudatnak. Mindenhol Európában, ahol a II. Világháború alatt zsidóüldözés volt, alakult történészbizottság a múlt teljeskörű feltárására. Magyarország ebből is kimaradt. Egy olyan közalapítványra volna szükség, amely többpárti kuratórium vezetésével pályázatokat írna ki történészi kutatásokra, publikációkra, műsorokra, a kortársakkal, szemtanúkkal interjúkat készíttetne, és átélhető megemlékezés-sorozatot készítene elő, amelyeken az ország minden magyar áldozatot meggyászolhatna.

3.) Amennyire torzítás volna, ha a majdani Holocaust-múzeumban nem kapnának helyet a zsidómentők és a polgári ellenállás, ugyanannyira helytelen, hogy a zsidók ellen elkövetett nyilas atrocitások nem kaptak elegendő teret a Terror Házában, mint ahogyan a nyilasokkal szembeni polgári ellenállás bemutatása is nagyon esetleges (noha a mai polgári jobboldal szellemi elődeit tisztelhetné bennük). A 60. évforduló közeledte ennek pótlására is alkalmat adhat.

Mint a magyar közélet, a bel- és külpolitika sok más problémájánál, az Izraelhez és a magyar zsidósághoz fűződő viszonynál is a II. Világháború következményeinek a felszámolása a feladat.

A film egyik jelenetében elmondom (2007-ben), hogy nem örültem igazán annak, hogy Orbán Viktor a Demokratát ajánlotta a jobboldali közönség figyelmébe. A Demokratában ugyanis jelentek meg általam (és mások által) antiszemitának minősített cikkek. A film bemutatója után felhívták a figyelmemet arra, hogy a Magyar Demokrata már régóta kerüli az antiszemita kilengéseket: megnéztem, és örömömre valóban így van.

Néhány hete megkeresett a Magyar Nemzet egyik újságírója, és hosszú interjút készített velem. Megbeszéltük, hogy jóváhagyásra megküldi majd a cikket, majd többet nem hallottam róla.

Az újságíró nagyon nyitott és elfogulatlan volt, a beszélgetés során sok miden szóba került, a "zsidó" ávósoktól kezdve (válaszom erre: a nem zsidó ávósokat miért nem nevezi senki keresztény ávósnak?!) egészen addig, hogy Izraelt "miért nem szabad" bírálni. Ennek kapcsán elmondtam, hogy a kérdést így akkor szokták feltenni, ha valójában Izrael elfogult, egyoldalú, igazságtalan bírálatáról van szó. Jan Slota sem csak "bírálja" a magyarokat és Magyarországot... Példákat is hoztam fel a Magyar Nemzet gyakorlatából. Élek a gyanúperrel, hogy végül is emiatt nem jelentkezett a rokonszenves újságíró: nem nagyon akarózott megmondania, hogy az interjúból nem lesz semmi.

Izrael egyoldalú, elfogult, a tényeket figyelmen kívül hagyó bírálata bizony antiszemitizmus. Természetesen lehet azt válaszolni erre, hogy nem az, csak sajtószakmai hiányosság, képzetlenség. De ahogy Slotáról sem lehet azt mondani, hogy csak Magyarországot nem szereti, a magyarokkal semmi baja, a Magyar Nemzetről sem mondhatjuk, hogy csak Izraelt utálja, a zsidókkal semmi baja. Az csak tetézi a bajt, hogy a Magyar Nemzet hitelessége is csorbát szenved a kiegyensúlyozottság és tárgyilagosság teljes hiánya miatt.

Az alábbiakban a gázai hadművelettről szóló tudósításokkal igazolom ezt a tételt. Először nézzük meg, mi vezetett a konfliktus kirobbanásához:

A háborúhoz vezető út

2005 január: a Hamász bojkottálja a palesztin elnökválasztást, a helyhatósági választáson 118 helyből 77-et megnyer. Szeptemberben a Nyugati parti helyhatósági választáson a Fatah 54%-ot ér el, a Hamász 26%-ot. Izrael kivonul a Gázai övezetből.

2006 január: parlamenti választások, a Hamász 76-43 arányban nyer a Fatahhal szemben. A Kvartett (az EU, az USA, az ENSZ és Oroszország) a további segítség feltételéül szabja, hogy a Hamász ítélje el az erőszakot, ismerje el Izraelt, és tartsa be a korábbi békemegállapodásokat. A Hamász elutasítja ezeket a feltételeket.

2007 február: miután a palesztin belharcok több mint 90 halálos áldozatot követeltek, egységkormány alakul. Ez sem tesz eleget a Kvartett feltételeinek. Júniusban a Hamász újabb 90 halálos áldozatot követelő fegyveres puccsal átveszi a teljhatalmat Gázában.

Egyiptom nem tartja be a gázai kivonulás feltételéül vállalt kötelezettségét, és nem őrzi megfelelően az egyiptomi-gázai határt. A csempészalagutakon át a terroristák és a fegyver korlátlanul áramlanak be Gázába.

2007-ben a Hamász 1300 Kasszám rakétát és 1700 aknát lőtt ki Izraelre Gázából, kétszer annyi lövedéket, mint 2006-ban. Az egyiptomi határ alatti alagutakon 80 tonna robbanóanyagot csempésztek be.

2008: 1571 rakétát és 1531 aknát lőttek ki Gázából Izraelre az év során.

Szderót lakosainak 5%-a tanúja volt Kasszám rakéták becsapódásának; a lakosok 28,4% poszttraumás tünetekkel küszködik; a 13-18 év közötti gyermekek 33,6%-a súlyos tanulási nehézségekkel küzd a folyamatos feszültségtől. Nyolc év alatt 10046 lövedék érte Izraelt, ebből 6300 az izraeli kivonulás, 2005 óta. Terrorista merényletekben ez idő alatt 1356 embert öltek meg, és több mint 9000-en sebesültek meg.

Június: egyiptomi közvetítéssel Izrael és a Hamász hat hónapra tűzszünetet köt.

December: az első 18 nap alatt - amíg a „tűzszünet” még érvényben volt - 83 Kasszám rakéta és 52 akna csapódott be Izraelben. 17-én 12 sérültje volt egy bevásárlóközpont elleni támadásnak.

Az év végére mintegy 750000 Izraeli él a Hamász rakétáinak hatósugarában, az iráni gyártmányú, 40 km-es hatótávolságú Grad rakéták miatt.

A Hamász folyamatosan humanitárius válság előidézésén munkálkodott: április 9-én megtámadta a Nahal Oz-i tüzelőanyag-terminált, ahonnan a gázai erőművet látják el. Folyamatosan támadták azokat a határátkelőket is, amelyeken keresztül élelmiszer, gyógyszer és a nemzetközi segély érkezik az övezetbe. A jelentések szerint az Izraeltől kapott, a mentőautóknak, kórházaknak és erőműveknek szánt jó minőségű üzemanyagot a Hamász hadicélokra elraktározta, míg az utca emberének az Egyiptomból csempészett, rossz minőségű üzemanyag maradt. A Hamász 16-20 ezer embert képes kiképezni és fegyverben tartani. Irán és Szíria folyamatosan pénzeli a Hamász fegyverkezését és az irániak tervezte földalatti bunkerrendszer építését, miközben Gázában a lakosság nagy része a nemzetközi segélyekből él.

Izrael többször blokádot hirdetett, ezzel próbálva visszatartani a Hamászt a rakétatámadásoktól. A blokádok eredménytelenek voltak, mert a Hamász nem állt le a támadásokkal, és a csempészalagutakon át folyamatosan kapta az utánpótlást. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a rafahi átkelőt Egyiptom tartja zárva Mahmud Abbász palesztin államfő kérésére és saját jól felfogott érdekében, mert nem akar nyílt terrorista forgalmat a saját határán.

December 19. Lejár a tűzszünet, a Hamász a saját maga által előidézett blokádra hivatkozva nem hajlandó meghosszabbításra.

December 23.: az izraeli hadsereg szóvivője kijelenti, hogy a tűzszünet meghosszabbításának kudarca ellenére tartják magukat a régi szabályokhoz. A Hamász fokozza a támadások számát.

December 26.: Izrael megnyitott öt határátkelőt, 100 teherautó vitt humanitárius segítséget és üzemanyagot. A Hamász 12 lövedéket lőtt ki, az egyik Gázára esett vissza, megölve két gyereket és megsebesítve egy harmadikat.

Gáza ostroma és a Magyar Nemzet

Lássuk, hogyan tudósít a Gáza körül kialakult helyzetről a Magyar Nemzet. Az egyszerűség kedvéért az online (www.mno.hu) kiadást szemelvényezem, amely nem szükségszerűen egyezik szóról szóra a papíralapúval.

2008. december 14. : Iszmail Hanije, a Hamász miniszterelnöke bejelenti, hogy nem fogják meghosszabbítani a tűzszünetet. Az mno ezt „Izrael megsérti a tűzszünetet?” címmel közli.

December 19: megírják, hogy a Hamász nem hosszabbítja meg a tűzszünetet, de kizárólag a Hamász álláspontját ismertetik.

December 20: „A hadsereg is lecsapott, hat hónapnyi csendet követően a Dzsabalija menekülttáborban lőttek rakétát egy állítólagos fegyverraktárra, Hán Júniszban pedig egy gyárat robbantottak fel, ahol szerintük rakétákat állítanak elő.” (Kiemelések tőlem) Nehogy má’ elhiggyük, amit a zsidók mondanak!

December 20: „Izraeli rakétatámadás a Gázai övezetben” címmel tulajdonképpen arról számolnak be, hogy sikerült egy terroristatámadást légicsapással megelőzni.

December 22.: „Irtózatos állapotok Gázában - Izrael gazdasági blokádja szegénységbe taszította a palesztinokat” Ugyanez a cikk tartalma is. Az izraeli álláspontot nem ismerteti, a blokád okát sem.

„Hamász: jogunk van megvédeni magunkat” címmel kizárólag a Hamász álláspontját közlik.

December 24-én végre megírják: „Izrael azért szigorított a határzáron, mert megnőtt a palesztin rakétatámadások száma, mióta a Hamász múlt szombaton felmondta a tűzszünetet.” (Kiemelés tőlem) Legalább implicite elismerik, hogy a Hamász a tűzszünet alatt is lőtt.

December 25.: „Cipi Livni megfenyegette a Hamászt” címmel ezt írják: „A fegyverszünetet a Hamász nem hosszabbította meg, mert Izrael blokád alatt tartotta a palesztin területek határait.” Megint elfelejtették, hogy miért…

December 28.: Viszonylag kiegyensúlyozott tudósítás, amelynek a végére odabiggyesztették az abszolút kiegyensúlyozatlan és nem odavaló iráni álláspontot.

December 29.: Sitkei Levente is megszólal, akitől még soha nem olvastam tárgyilagos cikket Izraellel kapcsolatban. Ő pl. az izraeli rakétaelhárító rakétát is képes volt támadó fegyvernek minősíteni. Igazi kis gyöngyszem, amit összehordott: „Valóban szörnyű lehet úgy élni, hogy bármikor ránk szakadhat az ég, és a házilag összeeszkábált Kasszám rakéta becsapódik a lakott terület környékére. De a féléves tűzszünet előtt is voltak ilyen támadások, még súlyosabbak is, mégsem történt semmi.” Ha Izrael évekig tűrte a rakétatámadásokat, tűrje az idők végeztéig!

„Nem ölt meg Izrael a gyűlölt kisebbségből majdnem háromszázat egy nap alatt, nem árasztotta el tűzzel a városokat.” Izrael gyűlöli az arabokat, ez Gáza elfoglalásának az oka, ezt Sitkei szerint nem is kell bizonyítani.

„Valóban meghosszabbíthatták volna a tűzszünetet, de vajon Izrael tett-e bármit, hogy a Hamász hajlandó legyen erre? A Gázai övezetben az élet pokoli, és ez akkor is Izrael bűne, ha a Hamász elvei nem elfogadhatók demokratikus országokban.” Hamásznak Sitkei szerint csak az „elveivel” van baj, a gyakorlatát nem kárhoztatja. Arról is Izrael tehet szerinte, hogy a Hamász nem hosszabbította meg a tűzszünetet. A Hamász december 19-e, a tűzszünet vége és 27-e, ai izraeli támadás kezdete között közel 300 rakétát lőtt ki. Ezzel kevésbé pokoli lett az élet Gázában?! Ha a Hamász lemondana az erőszakról, akkor nem került volna sor Gáza blokádjára sem. Akkor Egyiptom sem zárná le a rafahi átkelőt. Egyiptom egyébként biztonsági egységeket küldött tűzparanccsal a gázai határra az izraeli támadás megkezdésekor, nehogy arra meneküljenek a terroristavezérek és a lakosság. Egyiptom szerepéről Gáza blokádjának fenntartásában soha egy szó sem esik a Magyar Nemzetben.

A pokoli körülmények akkor sem jöttek volna létre, ha Irán és Szíria dollármilliói nem a terrorista infrastruktúra, hanem a gazdasági élet erősítését szolgálták volna. A

„Pedig a Hamász tevékenységének 95 százaléka nem fegyveres jellegű, teljesen legális, sőt emberbaráti.” Mint korábban leírtam, a Hamász több mint 3100 lövedéket lőtt ki 2008-ban Izraelre. Sitkei szerint ez csak a tevékenysége 5%-a, tehát nyilván 58900 lövedék árát fordították szociális tevékenységre!

December 29: „Az izraeli hadsereg egyik szóvivője arra hivatkozott, hogy szerinte az épületben rakétalövedékeket, robbanóanyagokat gyártanak, amelyeket a Hamász aktivistái használnak Izrael elleni támadásaik során.” "Arra hivatkozott, hogy szerinte..." - Annyira igyekeznek hangsúlyozni, hogy az izraelieknek nem lehet hinni, hogy magyarul is elfelejtenek…

December 30: Közlik a palesztin követség álláspontját, az izraeli nagykövetét „természetesen” nem kérdezik.

„Izrael hallani sem akar a tűzszüneti megállapodásról”

2009. január 1. „Izrael csak állandó tűzszünetről hajlandó tárgyalni” Természetesen ez sem pozitívum.

Január 2. „A Hamász-vezető hét gyermekét is megölték” – ez nem ugyanabban a cikkben szerepel, mint amelyikben megírják: „Palesztin források beszámolnak: korábban az izraeliek telefonon figyelmeztették az ott lakókat a támadásokra, illetve figyelmeztető rakétákat küldenek. Röplapokat is szórnak, melyeken e-mail címet és mobilszámokat adnak meg, amelyeken a hatóságoknak jelenteni lehet a rakétákat kilövő csoportok tartózkodási helyét.” Ez véletlenül stimmel, csak a Hamász-vezető családtagjai a figyelmeztetés ellenére nem voltak hajlandók elhagyni az otthonukat.

Január 3: Idézik az izraeli hadsereg szóvivőjét: „E szakasz célja szétrombolni a Hamász "terrorista infrastruktúráját" a hadműveleti övezetben - tette hozzá.” Nem hiszem, hogy idézőjelben mondta volna! Ez megint az mno szerkesztőinek az izraeli álláspontot hitelteleníteni kivánó beavatkozása.

„A szárazföldi katonai művelet első áldozataként meghalt egy palesztin gyerek, tizenegy további személy megsérült egy izraeli harckocsiból leadott lövés következtében Gáza városában - közölték helyi orvosi források.” Hogyan is kételkednénk abban, hogy gyerek volt az első áldozat! Hiszen megnevezetlen „orvosi” források közölték!

Január 4. „Nem marasztalták el Izraelt - Az Egyesült Államok vétója miatt nem született Izraelt elmarasztaló határozat az ENSZ Biztonsági Tanácsában.” Az nem hír, hogy a Hamászt nem marasztalták el, és nem nyilvánították terrorista szervezetnek…

Január 5.: "Az (Arab) liga vezető tisztségviselője szerint Egyiptom biztonsági okokból nem engedi a segélyszervezeteket a határ közelébe, a humanitárius segélyek bejuttatása pedig azért nem lehetséges, mert Izrael bombázza a határ menti utakat, és a bombázások következtében beomlottak azok az alagutak is, ahol eddig élelmiszert és gyógyszert lehetett bejuttatni Gázába." És a rakéták ugyan hol jutottak be?!

Az összes híradás képanyagai gyakorlatilag kizárólag a Hamász szemszögéből tálalják az eseményeket. Egy árva szó sem esik arról sem, hogy Irán támogatása nélkül a Hamász nem volna képes harcolni, tehát a Hamász Irán egyik eszköze Izrael megsemmisítésére irányuló törekvéseiben.

Ungváry Rudolf a film (A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció) kapcsán többször kifejtette (a Klub Rádióban és a 168 óra idei utolsó számában, illetve megírta), hogy a Fidesz kirekeszti a nemzetből a baloldalt, és ez megengedhetetlen. Idézte "a baloldal, ha csak tehette, rárontott nemzetére", az "idegenszívű" és "a haza nem lehet ellenzékben" kitételeket.

A magam részéről "a haza nem lehet ellenzékben" mondatot teljesen értelmetlennek és értelmezhetetlennek tartom, és mulatságos, hogy ennyit rugóznak rajta. Mi a haza, párt talán, hogy ellenzékben lehessen vagy ne lehessen??? Ha azt mondta volna Orbán, hogy a haza nem lehet kormányon, ugyanúgy felháborodtak volna a megmondóemberek. Pedig annak sem lett volna értelme.

A többit illetően egyetértek Ungváryval: tényleg szörnyű, hogy ilyenek elhangozhatnak. Csak van egy kis bibi: a baloldal meg a demokratikus politikai közösségből rekeszti ki az ország nagyobbik részét, az országgyűlés mintegy felét, amikor a Fidesszel kapcsolatban folyamatosan antiszemitázik, nácizik és fasisztázik. Ungváry ennek a kirekesztősdinek egyik élenjáró katonája. Nem értem, miért pont ő van felháborodva.

Ezennel felajánlom: ha Ungváry minden rendelkezésére álló fórumon fellép a jobboldalt sújtó kirekesztés ellen, én hasonlóképpen fel fogok lépni a baloldalt sújtó kirekesztés ellen.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke a következőt nyilatkozta: "A kormány a többi történelmi egyházhoz hasonlóan a Mazsihisz-szel is szerződést kötött a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanvagyon részleges kárpótlásáról. Ezen szerződés alapján kap a Mazsihisz ingatlanjáradékot.

Feldmájer Péter kitért arra, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség), mint a többi több száz újonnan alakult egyház, ilyen járadékra nem jogosult, mert korábban ingatlanvagyonnal Magyarországon nem rendelkezett."

A Mazsihisz elnöke azt üzeni zsinagógába járó zsidóknak, hogy ők nem tagjai a "történelmi egyháznak", ők valami újonnan alakult "egyház" tagjai.

Ez a blog "A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció" című dokumentumfilm nyomán jött létre. A film azt járja körül, hogy a rendszerváltás eufóriája után 2002-re oda jutottunk, hogy barátságokat és családi kapcsolatokat verhet szét a mindent elborító politikai szembenállás.

Magam 1990-94 között SZDSZ-es színekben a XII. kerület polgármestere voltam, 1994-ben kiléptem a pártból. 1996 óta a Fidesz tagja vagyok, 1998 óta Budafok-Tétényben önkormányzati képviselő. A filmben egy kvázibarátság egyik oldalát képviseltem. Felebarátom, Székely Gábor (az SZDSZ jóvoltából főpolgármester-helyettes 1990-94 között) rendszeresen meghívott a házában rendezett Sátrak ünnepére (Szukkot), ami számomra azt is szimbolizálta, hogy a zsidó közösséghez tartozom, számon tartanak. Miután a 2002-es választási kampány során három mondatban bíráltam az SZDSZ-t a televízióban, Gábor lényegében megszakította velem a kapcsolatot.

A filmvetítések után, a nézőkkel folytatott beszélgetésen sok olyan kérdés felmerült, ami engem is régóta izgat, de annyira messzire vezet, hogy a rendelkezésre álló idő alatt nem lehetett kibeszélni. Talán itt sikerül.